|
A rövid augusztusi pihenő után kissé felgyorsultak az események a zenekar körül. Szeptemberben öt koncertre került sor. Mindez nem volt elég, más kihívásokkal is meg kellett birkózniuk a fiúknak!
No de lássuk is sorjában! Szeptember elején felléptünk a solymári búcsúban a helyiek által szervezett evangélizációs sátorban. Jó kis hangulatú koncert kerekedett a végén, hála a lelkes közönségnek, akik legnagyobb meglepetésünkre Tibivel együtt énekelték a számok szövegeit, és természetesen jókat headbangeltek a riffek alatt. :)
Szeptember 16-án játszhattunk a Havanna Napok rendezvényen, melyet hagyományosan a Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezet szervez. Rajtunk kívül más zenei stílusok is felvonultak ezen az evangélizációs délutánon, úgyhogy mindenki megtalálhatta a kedvére valót. Reméljük, akik ott voltak élvezték a játékunkat.
A hónap második fele két nagyobb rendezvénysorozat keretében telt. Ezek a Városmisszió és a Leukémia Fesztivál voltak. Az előbbi rendezvény gyakorlatilag felbolygatta Budapestet egy hétre, és természetesen ebből mi is ki akartuk venni a részünket. Egy hét alatt három koncertre került sor, ebből kettő szabadtéri (Moszkva tér és Mechwart liget), valamint egy felkapott szórakozóhely, a Morrison's 2.
Kicsit más hangvételű lett a Leukémia Fesztivál. A koncertsorozaton, minden bevétel a Leukémiás Betegekért Alapítványt támogatta, és a rendezvény sikerére szóljon, hogy nem csak keresztény, hanem világi előadók is felajánlották közreműködésüket. Az RK két alkalommal, a Híradó Klubban illetve a Kék Yukban lépett fel, viszont már Greg nélkül, hiszen mint azt sokan tudjátok, Gergő átugrott egy évre a ködös Albionba, hogy "knowledge management"-et tanuljon.
Mivel Greg nem helyettesíthető természetesen, egy másfajta megközelítés került a képbe. A nyár folyamán kódorgott egy figura a zenekar fellépései környékén, és valami furcsa, gitárra egyáltalán nem hasonlító, nagydarab szárazfát nyeszetelt egy vonónak nevezett tárggyal az Álok és élet c. számban. Most majd további nyekergések következnek (remélhetőleg nem igaziak), és szeretnénk, hogy ez egy újabb színt adjon annak a zenének, amit képviselünk stb. meg minden.
Ki ne hagyjam, hogy a legutóbbi "lyukas" tréfát megspékelte Szentkirályi Jani vendégszereplése, aki felejthetetlent alakított a színpadon. Köszönet érte!
Továbbra is várunk minden érdeklődőt a koncertjeinkre énekelni, táncolni, tombolni, vagy ha csak érdeklődni szeretne, akkor érdeklődni.
<< Vissza a hírekhez |>> |