Hírek
 
Elmúlt időszak koncertjeiről - by Greg 2007. 07. 27.


Május 18-án letudtuk eddigi legnagyobb szervezésű koncertünket a naaagy lemezbemutatót. A lemezbemutató koncert után a csapat számára jött egy rövidke, de jól megérdemelt pihenő idő, közös pizzázások rövidített próbák és végre egy kis jam vagy új dalok írogatása vette át az eddigi szorgos készülést a próbákon. Persze a vizsgaidőszak még tartott így párunknak nem volt azért oly felhőtlen a pihenés.

Jún. 29-én a vizsgák végét megünnepeltük egy közel két órás koncerttel a volt Horizont moziban. Nagyon szokatlan volt számunkra a fura mozi környezet, az elején meg is ijedtünk, hogy még a végén mindenki végigüli a kényelmes moziszékekben a pogozós hajrázós koncertet, de Hál´Istennek az első pár szám után oldódott a néző közönség és a színpad is. Így végül egy nagyon jó hangulatú tombolós hajrázós koncert sikeredett aznap, péntek este. Egy hétre rá Csütörtökön Debrecen főterén szerettünk volna hasonlóan kellemes és tombolós hangulatot teremteni. Székek itt is voltak, de reméltük a színpad előtti tér hamar megtelik és jön a várva várt koncert hangulat, de ez nagyon nem következett be. Ellenben a székek nagy százalékban foglaltak maradtak, ami csak egy fokkal jobb annál mintha kiürült volna a főtér. :) Úgy látszik még a szabadtéri koncertezést gyakorolnunk kell...

Debrecen után két kisvárost látogattunk meg Tiszakécskét és Dunaújvárost. Eme két rendezvényen alapból nagyon alacsony volt a részvételi arány, mert minden rock és zenerajongó nyilván a Hegyalja Fesztiválon taposta a színpadok előtti talajt. Azért a koncertek jó és családias hangulatban teltek el. Dunaújvárosban az utánunk következő KFT és Black2Black koncertre azért már megjelent a tömegnek mondható pár száz fős hallgató közönség, akik az utolsó pár nótánkból hallhattak némi ízelítőt. Reméljük pozitív benyomást keltettünk számukra.

Ezt követő fellépésünk csupa meglepetést rejtegetett. Már pár hónapja hivatalosak voltunk az EFOTT fesztiválra, jó pár keresztyén zenekarral együtt, viszont az utolsó hetekben néhány kedvezőtlen esemény hatására sok zenekar lemondta a koncertet, minket meg áttettek Csütörtök estére. De sebaj, kedvünk mit sem fogyott, legfeljebb a hétköznapjainkat kellett kicsit átrendeznünk és már indulhattunk is Debrecenbe a Vekeri tó mellé. Nagyszerű élmény volt látni több ezer fiatalt sok sok sátrat színpadot, különböző stílusok és művészetek kavalkádját.
Debreceniek sátra közvetlen a krisna és egy művész sátor között kapott helyet, elég közel az átmenőforgalomhoz. Sajnos térképeken sem volt feltüntetve ezért nem láthattatok sehol minket a programfüzetekben. - no majd legközelebb... Mindenesetre a koncert nagyon jól sikerült, egy lelkes rajongót Gergőt és barátnőjét sikerült is szereznünk :) ők bátran előre is jöttek a színpad elé táncolni 'énekelni'. Mivel a forgalmas ösvényhez közel voltunk sokan álltak meg hosszabb-rövidebb időre belehallgatni zenénkbe. Koncert után egy nagyon finom és bőséges vacsorával vendégeltek meg minket a kedves szervezők. Külön hála nekik érte. Továbbá nagyon köszönjük nekik, hogy lehetőséget kaptunk fellépni egy ilyen neves rendezvényen, és hogy anyagilag is elég sok terhét vállalták, hogy ott lehessünk.
Viszlát EFOTT reméljük jövőre újra találkozunk!

2007.07. 27.

<< Vissza a hírekhez | Képek >>
 

© Részletkérdés 2007